Álom

Ezt muszáj kiírnom magamból, különben egész nap ezen fog kattogni az agyam.

Hajnalban álmodtam valamit.
Mióta beteg vagyok, ritkán álmodok, s megváltoztak az álmaim is. Leginkább helyzetelemző, analitikus, szisztematizáló álmaim vannak. Egy bizonyos témát boncolgatok egész éjszaka, tudományos mélységgel. Ilyenkor gyakran újra és újra ismétlődik egy bizonyos téma, míg végül kínomban felkelek, mert már "unom" az álmomat és megőrjít, ha még egyszer végig kell venni egy tételt. Ebben egyébként az az érdekes, hogy bár nagyon nyitott és érdeklődő vagyok a természettudományok iránt, a Hodgkinról soha nem hallottam és szándékosan blokkolok is szinte minden információt ezzel kapcsolatban. Nem olvastam utána, vagy ha mégis, igyekeztem elfelejteni. Nem akarom tudni a gyógyszerek, az infúziók nevét, sem azt, hogy miből készültek, vagy milyen a hatásmechanizmusuk. Ez nem rám vall, de aztán éjszaka előtör az örök elemző belőlem, s álmomban annyira elmerülök a témában, mint egykor, orvosis koromban. Volt olyan időszakom is, biz' ám!

Ma hajnalban is felébredtem, mert nem bírtam tovább elviselni a nyomást, ami álmomban ért.
Azt álmodtam, hogy haldoklom. Végső stádiumába jutott a betegségem és az orvosok is lemondtak rólam. Már csak napok kérdése volt. Sürgetett az idő, hogy mindent átadjak, elmondjak, ami még fontos. S mi volt fontos? A kislányom.
Sebesen írtam mindenféle kezem ügyébe kerülő papírra, hogy mit szeret, hogy kell vele bánni, mit nem szabad soha mondani neki. Ott állt mellettem, folyamatosan ölelgetni akart, s nekem majd megszakadt a szívem. A család is mellettem volt, ápoltak és még mindig nem adták fel a reményt. Elmondtam nekik, hogy szeretem őket. De aztán újra csak hadartam, mire kell odafigyelni a kislányom nevelésénél. A férjem kelletlenül jegyzetelte, amit diktáltam neki és őrjítő volt, hogy talán nem fog ezekre a dolgokra odafigyelni, nekem meg már nem lesz esélyem segíteni. Ennél is jobban fájt, hogy el kell szakadnom a kislányomtól, hogy többé nem ölelhetem át. Most újra sírok, akár álmomban és az ébredés után...

Hiszek benne, hogy meggyógyulok. Nincs kétség bennem, nem is gondolok arra, hogy másképp lehetne. Erre jön egy ilyen álom. Valahol mégis bennem van a félsz, ezt el kell ismernem. Talán azért jött ez az álom, mert gyötrődve aludtam el, hajnali egyig forgolódtam egy magánéleti kérdés miatt... Talán üzenet, hogy rendbe kell raknom az érzelmeimet, különben nem fogok meggyógyulni? Remélem, hamar elszállnak a következő hónapok és sok évre magam mögött tudom ezeket a gyötrelmeket.