Néha nem is sejti az ember, hogy milyen sorsfordító lehet egy beszélgetés...
S ha már a Sorsot emlegettem, milyen érdekes egybeesés, hogy a nevelőapám népdalokat gyűjtve épp egy olyan sorstársamra bukkant, aki két éve meggyógyult a Hodgkinból, sőt, akkor épp egy idős volt velem, a gyereke is ugyanígy négy éves volt, sőt, még ugyanebben a városban is élnek. Egy hónapja terveztem, hogy felhívom Ilonát, de mindig késő este jutott eszembe. Most pedig délután telefont ragadtam, elszántan arra, hogy valami megnyugtató, erőt adó információhoz jussak.
Egy nagyon kedves fiatal nő vette fel a telefont. Először mindketten hezitáltunk, hogy mégis miről beszélgessünk, de aztán felgyorsult a társalgás. Kiderült, hogy neki non-Hodgkin limfómája volt, abból is a legrosszabb fajta, "s ha én ebből meggyógyultam, akkor te is meg fogsz gyógyulni!", mondta.
Elmesélte, hogy annak idején ő is itt kezdte a kezelést, de hamar átment a szomszéd városban lévő Klinikára. Három heteket feküdt bent, mert neki négy napos volt a kemoterápia, utána rosszul volt, aztán leesett a fehérvérsejtszáma, tehát mindig volt valami ok, amiért maradnia kellett. Neki azt tanácsolta az orvosa, hogy a kórházban szenvedjen, de otthon tegyen úgy, mintha egészséges lenne, s neki ez bevált.
Ajánlotta nekem a Corsodyl szájvizet, ami megelőzi a szájüregben kialakuló gombát. Azt tanácsolta, hogy ha fájdalmam van, igenis kérjek fájdalomcsillapítót, ha szükséges, nyugtatót, s ha kell altatót. Kimerülten sokkal nehezebb gyógyulni. Hány éjszakát forgolódtam fájdalmak között, s mégse jutott eszembe! Ugyanez igaz az emésztésre ható gyógyszerekre is, bár nekem a rostban gazdag táplálkozás végül mindig megoldotta a kemoterápia anyagcsere lassító hatását.
Ilona megnyugtatott, hogy az ő kisfia már el is felejtette azt az időszakot, s kérte, hogy ne görcsöljek ezen. A gyerekek teljesen másképp élik ezt meg, őket körülzsongják a családtagok, akik vigyáznak rájuk, inkább az anyuka szenved a gyermek távollétében. Arra is figyelmeztetett, hogy ne a gyerekért akarjak meggyógyulni, hanem magamért. Ne áldozat legyen a gyógyulás, hanem cél! A saját érdekemben és persze azért, mert a gyermekemnek még hosszú évekig szüksége van rám.
Sokat beszélgettünk a gyógyulás lelki oldaláról. Hogy sokan a volt főnöküket, vagy házastársukat, stb. kárhoztatják a betegség kialakulásáért. De be kell látni, hogy mi vagyunk a felelősek, s nekünk is kell tenni ellene. Először is meg kell bocsátani mindazoknak, akik miatt lelkileg letörtünk. Szívből megbocsátani.
S kitartani, hinni a gyógyulásban. Ajánlott egy nagyszerű könyvet: Pósa Ferenc: A betegség mint pótcselekvés. Mindenkinek ajánlom, a hétköznapi "nyavalyáknál" is tanulságos. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy levezeti a betegségek kialakulását. Minden betegségből lehet ráadásul tanulni...de csak miután meggyógyultunk belőle! Érdemes a könyvet megvenni, s a nyugodt, egészséges hétköznapokban is forgatni.
(Megtaláltam online formában és még este elolvastam. A nyirokrákról a következőket írja:
"Fizikai tünetei:
Elsőként fájdalmatlan nyirokcsomó-megnagyobbodások észlelhetőek, majd láz lép fel, fogyás, éjjeli izzadások. A nyirokrendszer egyes rosszindulatú folyamatai hihetetlenül gyors lefolyásúak, hetek alatt végezhetnek a beteggel.
Lelki jellemzői:
A belső tűz, a külső-belső védekezéssel kapcsolatos viszonyulások harmóniájának határozott felbillenése.
A ki nem mutatott, de nagyon is létező indulatokkal van szoros összefüggésben. Azokat az érzéseket, amelyeket kifele kell mutatni, maga ellen fordítja, mintegy önmagát hibáztatva, bűnbaknak beállítva saját személyét.
A gyógyulás útja:
Akkor kell kimutatnia érzéseit, amikor azok keletkeznek! Amennyiben másképp keletkezik, úgy fog járni, mint a biztonsági szelep eldugulása után a kukta. Egyre növekszik a belső nyomás és egy idő után az érzelmi megnyilvánulások kicsúsznak a keze közül. Kirobban, egyszerre árad ki a felgyülemlett feszültség és olyanokat is megbánt, akik ezt nem érdemlik meg. Ebből aztán lelkiismeret-furdalása lesz és igyekszik elkerülni a hasonló eseményeket. Ezt egyféleképpen érheti el: elfojtja igazi érzéseit.
Fedezze fel, milyen örömet tapasztal, amikor végre kimondja megfontolt, végiggondolt sérelmeit.)
Nagyon örülök, hogy felhívtam Ilonát, hatalmas lendületet és reményt adott ez a beszélgetés, s nem lehetek eléggé hálás. Ezúton is köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése