Még valamikor az elején megkérdeztem az kezelőorvosomtól, hogy mire számíthatok, kihullik a hajam a kezeléstől?
Azt mondta, hogy 90 %, de egyébként az infúzióimban nincs konkrétan olyan gyógyszer, amitől tutira kihullana, mégis készüljek fel rá lelkileg. Amint szükséges, ír fel parókát.
Ehhez képest, mikor a második kemora mentem, csodálkoztak a betegtársak, hogy még van hajam. Egyáltalán nem hullott. De még a második után sem. Talán pár szál...
Aztán a harmadik után már csomókban, két hét alatt elvékonyodott a frizkóm... Úgy éreztem, itt az idő gondoskodni a B tervről. Mikor itthon volt a férjem, elmentünk a gyógyászati segédeszköz boltba, amit a barátnőm ajánlott. Az eladó hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, a plafonig felmászott a dobozokért, hogy mindenféle hajat felpróbálhassak. Eredetileg hosszút szerettem volna, de azokról ordított, hogy nem "igaziak". A rövid frizurák közül viszont találtunk egyet, amit a férjem, a lánykám és az eladó hölgy is nagyon dicsért. Megvettük, választottam hozzá bambuszos sapit, sőt, a férjem bátorított, hogy válasszak kendőt is arra az esetre, ha épp nem akarom felvenni valamiért a parókát. Egy rózsaszín alapszínű tetszett a legjobban.
Furcsa érzés volt, kavarogtak bennem az érzelmek. A hála, a meghatottság, a szomorúság, a derű. Annyi aspektusból lehet nézni egy ilyen fejleményt, s úgy döntöttem, a vidám verziót választom: van egy szuper parókám. Még neve is van: Ellen Wille Sky.
Utóhang: A kislányom nagyon büszke a parókámra, ha vendégünk jön, okvetlenül kirángatja a dobozból és magasra tartva lebegteti, majd a fotelre ülteti. :-) Alig várja, hogy hordjam. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése