Ez alkalommal egyedül mentem... Nem bíztam benne, hogy megkapom, mert kapart a torkom, így arra számítottam, hogy a vérvétel után hazaküldenek.
Nem így lett...
Reggel 9-re mentem be, de csak 10 után vették le a vért, aztán dél körül szóltak, hogy nagyon jó lett a fehérvérsejtszámom és a hemoglobinom is, szóval megrendelték a koktélt...
Végül kettőkor kötötték be. A negyedik szúrás volt a nyerő. Meg kell küzdeni a kemoért!
Aztán kibírni, ahogy csepeg... Mire a kígyófejeshez érek, mindig elfog valami erős undor, szinte érzem, ahogy a méreg elárasztja a testemet. De ki kell bírni, a gyógyulásért!
Egy másik Hodgkin-os beteg ült mellettem, szegény csak nyöszörgött és hányt. Egy 22 éves fiú, akinek már teljesen eltűntek a rákos daganatai, pedig már a IV. stádiumban volt. Az édesanyjával beszélgettünk, s meglepve tapasztaltam, hogy nekik ajánlották a gombát, amit nekem kifejezetten tiltottak. Egy másik orvos nekik a C-vitamint tiltotta meg, mondván, a kemoterápia célja a sejtek legyengítése. Nem fogadták meg a tanácsát. Ők fél négy körül hazamentek, s egyedül maradtam a kezelőben. A Nők Lapját olvasgattam, nagyon jól elterelte a figyelmemet.
Este fél 8-kor végeztem. Egy nagyon együttérző éjszakás nővérke szurkolt az utolsó fél órában, mert iszonyat lassan akart lemenni az utolsó egy-két deci kígyólé.
Az a barátnőm, akit megkértem, hogy vigyen haza, már addigra hazaért, s nem akartam zavarni, sem más, így levánszorogtam egy taxihoz, elugrottam a lánykámért édesanyámékhoz, aztán hazajöttünk.
Kaptam egy nagy adag finom, friss, illatos fánkot, de csak egy falatot bírtam enni belőle, aztán bedőltem az ágyba, s a lánykámmal mindketten azonnal aludtunk is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése