Ma reggel arra ébredtem, hogy megint fáj a fülem. Nem is fáj, inkább feszít, s visszhangosan hallok.
Mindezt úgy, hogy tegnap este fogyott el a 21 szem gigantikus Augmentinem. Felhívtam az orvosomat, azt mondta, menjek a FOG-re. Ott jó alaposan megvizsgált egy fiatal orvosnő (vérzett az orrom a pálcájától), azt mondta, felsértettem az orrspray-vel az orrsövényemet, mert nem jó irányba fújtam. De használjam tovább, meg írt fel fülcseppet is, mert beszűkült a hallójárat, ami belső fülgyulladást jelez. A tenyésztés hétfőre lesz csak meg, majd telefonáljak, gyógyszert addig nem ír.
Utána bementem a hematológiára, mert elfogyott az új gyógyszer, amit szednem kell. Az orvosom felírt egy újabb doboz Augmentint, meg szúrnom kell magam már előre vérképző injekcióval, mert tuti leesik így a fehérvérsejtszámom. Kedden vérvétel. Sanszos, hogy jövő hétre hívnak be a PET CT-re is.
Azt tanácsolta, vegyük ki a lánykámat az oviból, mert így folyton beteg vagyok, minden ovis baci leterít.
Aztán még azt is a lelkemre kötötte, hogy ne beszéljek a gyermek előtt a betegségről, ha infúzióra megyek, mondjam, hogy vásárolni, mert nagyon fog aggódni értem, a gyerekeket nagyon megviseli minden ilyen hír. Eddig úgy gondoltam, őszintén beszélhetek (persze a horrorisztikus, fájdalmas részletek elhallgatásával) a gyógyítási folyamatról a picivel, mert ő is kapott már infúziót, amit nagyon szépen feldolgozott, s így megérti, mi miért történik velem. Ezek szerint rosszul tettem. Igaz, sosem ecseteltem a dolgokat, csak derűsen elmeséltem, hogy nem leszek otthon, mert pl. vizsgálatra megyek. Na mindegy, így eső után köpönyeg.
Aztán megkoronáztam a napot azzal, hogy kértem receptet parókára, mert hullik nagyon a hajam a legutóbbi kemoterápia óta. Be is ugrottam egy gyógyászati segédeszköz boltba, vagy 10-12 fajta volt összesen, rövid hajak, egyetlenegy állt csak jól, annak épp 15000Ft az ára. Ja és az orvosom szerint a parókát is titkoljam el, tegyek úgy a gyerek előtt, mintha ez az igazi hajam lenne. Olyan másképp éltem meg eddig a lányommal a kapcsolatunkat, az őszinteséget, egyenességet fontosabbnak éreztem, mint a problémák eltitkolását. Inkább lágyítottam a kontúrokat, de az igazat mondtam. A bizalom számomra felbecsülhetetlen kincs, s nincs, amit ne lehetne megbeszélni ezzel a drága, okos nagylánnyal. Talán végig kell gondolnom, hogy miképp is szeretném folytatni a jövőben.
Ma én mentem érte kivételesen az oviba. Amikor meglátott, otthagyta a kirakós játékot az asztalon, s boldogan kiabált, hogy "Anyaaaa!", s szinte repült át a termen, egyenesen a karjaimba. Fúrta a kis arcát a vállamba, puszilgatott, szorított magához. Az óvónénik is ellágyultak a látványtól...
A mai nap szomorú volt... Nagymamám testvére, Pista indult m a délután az utolsó útjára. Két hónap alatt elvitte a nyelőcsőrák. Annyira jó ember volt, mindig nevetett, remek humora volt, gyönyörű bútorokat készített, sőt, mikor kicsik voltunk, akkor saját készítésű házi játszótérrel várt bennünket. Szedtük a diót a hatalmas fa alatt, szüreteltük a szőlőt, szaladgáltunk a disznóvágáson, vagy épp cucliból etettük a kisbárányt, kecskét.
Isten nyugosztaljon, Pista!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése