Pénteken egész jól voltam, ennek megfelelően a kedvem is remek volt. Sokan telefonáltak, érdeklődtek a hogylétem felől, s megkönnyebbülten nyugtathattam meg őket, hogy minden rendben velem. Nagyon nehéz, ha mindezt hasogató fájdalmak között kell bizonygatni, de nem szeretek panaszkodni és meg szeretném óvni a szeretteimet, barátaimat az aggodalomtól. Az egyik kedves barátnőm figyelmeztetett, hogy igenis adjam ki néha a rossz érzéseimet, különben össze fogok roppanni a súlyuk alatt. Azóta picit bátrabban nyavalygok és ezt a naplót is részben erre a célra szánom.
Szombaton csodálatos napunk volt. A szeretett hobbim, a klubunk nagy napja volt, oklevelet kaptunk, kint volt a sajtó több képviselője is. Színész szavalt, a város nevében is megtiszteltek bennünket, az egyház is kifejezte szeretetteli támogatását, s fő, hogy a klubtagok is ott mosolyogtak a "tömegben", s a nekem olyan kedves édesanyám és kislányom. Délután folytatódott a rendezvény egy komolyabb témával, majd édesanyám finom halászlevét eszegetve vártuk haza a férjemet. Este nyolckor már alig tudtam tartani magam, rázott a hideg, fájtak a karjaim és a hátam. Vettem egy forró, sós fürdőt, majd beájultam az ágyba és édes álomba merültem - úgy 12 órára.
Miután vasárnap felkeltem, megreggeliztünk a családdal, beszélgettünk, játszottunk. Közben egyre jobban tekert a fájdalom, ezúttal a hasam volt a porondon. Dél körülre úgy kimerültem ettől, hogy ledőltem pihenni...és el is aludtam. Délután egész elfogadható volt a közérzetem, tudtam foglalkozni, játszani a kislányommal, még ha "csökkentett üzemmódban" is. Estére egyre jobban fájt a karom és a hátam.
Ezzel együtt boldog voltam ma, együtt voltunk mi hárman, a kis család, s mindannyian szinte ünnepi hangulatban töltöttük a napot. Rengeteg Pumuklit néztünk, kártyáztunk a hercegnős kártyákkal, s estebédre édesanyám finom főztjét ettük.
Ma hajnalban, három óra tájban felébredtem, miután szinte egész forgolódtam kínomban. A jobb karom könyökénél elpukkant egy véna még hétfőn, ez szépen be is gyulladt, megkeményedett, s úgy tűnik, a probléma felkúszott a vállamba. Olyan érzésem van, mint egykor kungfu órán, mikor azt tanultuk, hogyan lehet a váll megropogtatásával a földre kényszeríteni a támadót. A fájdalomcsillapítók sem segítenek, s most feladtam, felkeltem inkább...
Bevallom, rettegek, hogy megint jön a kemo után egy héttel jelentkező rosszullét. A lépem már feszít, a hasam is fáj, hányingerem is van. Nem a fizikai tünetek a legrosszabbak ilyenkor, bár kibírhatatlanok, hanem a félelem, hogy nem tudom ellátni a gyermekemet. El kell hessegetnem most ezeket a gondolatokat, mert ha esetleg igaz a vonzás törvénye, akkor a jóllétet kell most behívnom.
Ma egyébként még itthon van velünk a férjem, aminek nagyon-nagyon örülök. Úgy tervezzük, hogy elmegyünk parókát venni, mert az elmúlt héten sajnos el kezdett csomókban hullani a hajam, s máris látványos a változás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése