Ma elvittem a kislányomat a gyermekorvoshoz, aki egy imádnivaló idős hölgy. A testvére is Hodgkin kórban szenved és nagyon sokat gondol rám, együttérez, érdeklődik. Arról beszélgettünk, hogy ez a betegség hétről-hétre más fordulatot hoz és ha van is pár nap nyugalom, az csak a vihar előtti csend. A testvérének rettenetes áttétekkel és keményebb műtétekkel, kemókkal kell megküzdenie. Nagyon szorítok érte és szeretném, ha felépülne hamar.
Ami engem illet, most épp felsőlégúti gyulladás gyötör, vasárnap tört ki rajtam.
Először azt hittem, allergia, mert még a szemem is könnyezett és fulladtam, az utcán meg hömpölyög a nyárfa vattapamacshoz hasonló virága... Aztán bedurvult, nagyon köhögök és fújom az orromat. A kezelőorvosom azt mondta, menjek be, megvizsgált. Úgy hallotta, érdesen lélegzek, ezért tüdőgyulladásra gyanakodva elküldött röntgenre, de szerencsére negatív lett. Most kétféle antibiotikumot kell szednem, meg vírusgátlót, várjuk a torokból vett tenyésztés eredményét.
A bal karomat nem bírom kinyújtani, nagyon fáj, sajognak, feketéllenek az ereim és egész kemények. Tüzesek, mint a napalm, ha még nem mondtam volna. :)
Most is borogatás van rajta. Ha csak finoman hozzáér valami, ordítani tudnék. Jó lenne, ha végre a jobb karomba is be tudnák kötni az infúziót, bár a legjobb az lenne, ha elkerülhetném és már egészséges lennék.
A mai nap sokkhatása, hogy a kislányom telefonon nézett egy mesét. továbbszörfözött és látott egy (egyébként aranyos) mesét, amiben a kisfiú búcsúlevelet írt a meghalt nagymamájának.
Ezen őrlődött egész délután és este, mire végül kibökte, mi nyomja a szívét. Felszakadt benne a gát és csak mondta, mondta, egy órán keresztül, hogy ki fog meghalni, ki fog hamar, aztán kilyukadt arra, hogy talán majd én, meg az apukája és akkor egyedül marad a világon, mindezt könnyes szemmel... A szívem megszakad, még csak négy éves!!! :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése