Az első 7 napon rettenetesen kínoztak a szagok. Felhívtam a pszichológus barátnőmet, aki azt mondta, hogy a kemoterápia fokozza a szaglást, ráadásul lehet, hogy az állandó szagokhoz rosszullétet fogok társítani. Azt tanácsolta, próbáljak meg új illatokat: új dezodor, új szappan, új öblítő, és vigyek a kemóra citrusféléket, fahéjat, vagy más, erős illatú dolgot, csak mindig mást, hogy ne kötődjön egyikhez sem az élmény.
Pár nappal később, majális napján a férjemmel és a kislányommal kirándultunk. A friss levegőn is mindenhol éreztem a kezelőhelyiség, a kórház erős, markáns szagait, a fertőtlenítő spray-t, a műbőr ülések és a vasalt lepedő szagát. Ahogy írom, már tolul is fel bennem a rosszullét. Különös lény az ember, nem? :)
Egyébként a kirándulást és az azt követő hét is nagyon vidáman telt, boldog voltam, hogy a családommal lehetek. Sokat voltunk a friss levegőn, jókat ettünk, nagyokat nevettünk.
A 7. kemo előtt engedtem a család és a barátok unszolásának és ellátogattam egy népszerű akupunktúrás orvoshoz (aki egyben valóban orvos is, nem "csak" természetgyógyász).
Rögtön megállapította, hogy rejtett balos vagyok, alaposan áttanulmányozta az összes leletemet és kérdezgetett is. Mikor előtte két nappal felhívtam, sírva tettem le a telefont, annyira rámijesztett, pedig csak komolyan vette a helyzetet. Élőben is ilyen hatást gyakorolt rám, halálos betegnek éreztem magam (ami viszont ráébresztett, hogy alapjáraton, a hétköznapjaimat egyáltalán nem ebben a tudatban élem, hanem egyszerűen elviselem a jelen nehézségeit, mint egy múló állapotot és várom a gyógyulást, mert bízok Istenben és hiszem, hogy van még teendőm).
A maximális "dózist" kaptam, azaz 8 tűt, meglepő és sokkoló pontokra, pl. a fejem búbjába. Haha, vicces volt, mert miután beszúrta, pár perc után gyanakodott, hogy amúgy paróka van rajtam? Kuncogtam, hogy ezek szerint nagyon jól sikerült paróka, ha ilyen közelről is megtévesztette. :)
Felajánlottam, hogy leveszem, de inkább máshová szúrta.
Erről jut eszembe, hogy kicsit olyan ez a paróka téma, mint a szájkosár. Úgy értem, rosszabbra számítanak miatta az emberek. Mikor a kutyámon szájkosár volt, szinte sikoltozva tértek ki előlünk az utcán. Ha nem volt rajta, akkor még meg is simogatták. Nálam ugyanez a helyzet, mármint nem a sikoltozást illetően, hanem van hajam, nem is kevés, csak rövid. Már a kislányom szerint se kopasz vagyok, hanem rövidhajú. :) Azért a parókára gondosan emlékeztet, nehogy azt higgyék, hogy ennek az anyukának nincs haja! :)
Az akupunktúráról még annyit, hogy gyógyulást nem ígértek, csak a közérzetem javulását. Felhívta a doki a figyelmemet, hogy ne csodálkozzak, ha most hamar, mélyen és hosszan fogok éjjel aludni.
Éjfélig forgolódtam, aztán hajnali négykor ébredtem. Sírhatnékom volt, mekkora hiszékeny balek vagyok. Vagy csak nálam nem működik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése