Harminckét éves, életvidám nő vagyok. Voltak nehézségek az életemben, de mindig több volt az öröm, a boldogság. Néhány éve megfogant a várva várt kisbabám, aki ma már négy éves. Szerető férjem van és imádnivaló, hangos családom. Az egészséges életmód nagyon fontos számomra, nagy odafigyeléssel főzök az egész család érdekében. Nagyon fontos számomra a társasági élet, a barátok. Sosem bírok nyugton ülni, tenni, venni, menni kell, mindig, ha esik, ha fúj.
A betegségem 2012 novemberében tört ki. Ugyanabban az évben, amiben március elsejétől 5-7 kilométereket futottam a közeli erdőben hetente háromszor-négyszer, sőt, itthon is tornáztam, hogy csinosodjak. A futás inkább lelki táplálék volt számomra, mindig kikapcsolódást, felüdülést nyújtott. Utoljára októberben futottam, amikor rosszul lettem, erősen fulladtam és éreztem, hogy el fogok ájulni. A RunKeeper futóprogram így értékelt: "Teljesítmény: Very Poor." Így kezdődött...
Sokáig dilemmáztam, hogy írjak-e blogot.
Mellette szól:
- kiírhatnám magamból az átélt élményeket
- miután meggyógyultam, a sorstársaim a blogra találva erőt meríthetnek majd a történetemből
- talán idetalálnak már meggyógyult Hodgkin-kórosok és segítenek néhány tanáccsal.
Ellene szól:
- sok időt vesz igénybe, sokszor napokig fel sem bírok kelni, le fogok maradni
- ha itt marad egy félbemaradt blog, az rémisztő lesz a sorstársaknak
- talán rosszindulatú emberek is megtalálnak.
Aztán győzött a jó, s bízom benne, segíthetek ezzel a bloggal mindenkinek.
